Család nélkül szegényebbek lennénk!

2021

vissza

Nagycsaládosok adománygyűjtése

Nagycsaládosok Országos Egyesületének országos akciója révén, az elmúlt hét végén 3 napra adomány gyűjtésére kaptunk lehetőséget Mosonmagyaróváron, a magyar élelmiszer áruházlánc Príma boltjában a Kálnoki úton.

33 egyesületi tagunk önkéntes propagáló munkája és a nagylelkű adományozóknak köszönhetően több mint 500 kg adomány gyűlt össze. Ennek zöme, tartós élelmiszer. Mivel kisgyermekes családokért is kampányoltunk, így babaápoláshoz szükséges cikkek, pelenkák és bébiételek is bekerültek gyűjtőkosarunkba. Ez egy nagyon-nagyszerű eredmény! Megérintette a vásárlókat az adománygyűjtési akciónk.

Öröm volt számunkra, hogy a vásárlók zöme végighallgatta gyűjtési célunkat és átvette a szórólapot. Többen megköszönték a vásárlók közül, hogy vállaltuk helyettük is a másokról való gondoskodást, a rászorulók fele nyújtott segítő odafigyelést. Büszke vagyok a gyűjtőcsapatra, az áruház nagylelkű vásárlóira, az áruház dolgozóinak segítőkészségére, mindenkinek köszönöm a támogatást az egyesület nevében.

Hálás szívvel köszönöm önkénteseinknek, hogy a hétvégi szabadidejük terhére vállalták az adománygyűjtésben és szállításban való részvételt. Az adományt az egyesület a rászoruló családokhoz juttatja majd el decemberben.

Orbán Józsefné elnök Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete


Megyei Civil Nap Győrújbaráton

A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa bemutatkozásra hívta egyesületünket az I. MEGYEI CIVIL NAPRA amelyet 2021 november 27-én szombaton 10:00 órától tartottak a Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtárban Győrújbaráton.

A rendezvényen megjelenteket először dr. Iváncsics János, a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője, majd Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Kóbor Attila, Győrújbarát polgármestere köszöntötte.

A rendezvényen Megye Civil Szervezete és Civilként a Köz Szolgálatáért díjak átadására is sor került. Előbbit a Mosonmagyaróvári Civil Szövetségnek ítélte a kuratórium, mely szervezet a mosonmagyaróvári civilek érdekképviseleti ernyőszervezeteként működik, céljaként kitűzve a város és környéke civil életének támogatását és segítségét. A díjat a Szövetség elnöke, Nagy Sándor vehette át. A Civilként a Köz Szolgálatáért díjban Zajovicsné Vízer Bernadett, a Lurkó Győri Kórház Gyermekosztályáért Alapítvány kuratóriumának elnöke részesült kiemelkedő munkájáért, hiszen időt és energiát nem kímélve fáradozik azon, hogy a kis betegek kórházban töltött ideje minél könnyebben teljen.

A Civil Napon színvonalas kulturális programok szórakoztatták a megjelenteket.

Mi pedig kiadványainkkal, korábban kapott okleveleinkkel, kézműves termékeinkkel és az egyesület 25 éves jubileumára készült zenés képsorral mutattuk be, élénk érdeklődés közepette, egyesületünk életét.

Büszkék voltunk arra, hogy bemutathattuk egyesületünket, de arra is, hogy az alapítvány által meghirdetett fotópályázatra érkező 100 fotó közül kiállított 22 kép között két egyesületi tagunk, Everling Judit és Varga Milán által készített fotók is ott voltak.

Orbán Józsefné elnök Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

« A 9 »

 


Nagycsaládosok időutazása a várban!

A november 6-ra meghirdetett várlátogatási programunk nagy érdeklődést váltott ki az egyesület tagjai között. Közel 90-en voltunk kíváncsiak a kulturális örökségvédelem jegyében megvalósult részbeni rekonstrukció eredményére. Már a belsőudvarra vagyis a fogadótérre belépve is lenyűgöző látvány fogadott minket. Ámulatunk csak tovább fokozódott ahogy haladtunk a termekben és megcsodálhattuk az interaktív tárlatokat. Tárlatvezetőink, akik a várban jelenleg is működő egyetem hallgatói voltak, nagy lelkesedéssel és átéléssel ismertették a vár történetét és főleg az 1818-ban létrehozott és jelenleg is működő agrárfelsőoktatási intézmény történetét. Előadásukból áradt az alapítók és a nagy múltú tanintézetben oktató tanárok, a világhírnevet szerzett volt hallgatók iránti tisztelet, valamint az alma mater szeretete. Amíg a felnőttek az előadásokat hallgatták, addig a lányok beöltözhettek várkisasszonynak, a fiuk pedig várúrnak.

Köszönjük a nagyszerű élményt. Több család döntött úgy, hogy ide újra el kell jönni, körbesétálni az épületet, a várárkot és közben meginni egy kávét, üdítőt a Strauss kávéházban.

Orbán Józsefné elnök Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

« A 2 »

A szeretet Ízei

Október 25-én szeretettel vittük és adtuk át egyesületünk tagjai által szeretettel adott, üvegbe zárt napfény által érlelt gyümölcsöt, zöldséget.

Tagjainktól 81 üveg befőtt, lekvár, paradicsomlé, savanyúság gyűlt össze.

Az üvegeket a NOE által kért módon felcímkéztük, majd feldíszítve vittük Dinnyésre, ugyanis a NOE tavaly is és idén is ide szervezte a „Szeretet ízei” program átadó ünnepélyét.

Országosan 2500 befőtt gyűlt össze. A legtöbbet szállító 3 egyesület befőző automatát kapott jutalmul. Mi nem voltunk a jutalmazottak között. Azért az ünnepélyen elhangzott köszönő szavak, amelyek nekünk is szóltak, mélyen megérintettek minket is.

Köszönettel tartozom annak a 10 családnak, akik a támogatást kérő levelem alapján örömmel hozzájárultak ahhoz, hogy a NOE kérésére egyesületünk is szállíthatott, nem is kevés mennyiségű, befőttet. Köszönöm az üvegek felcímkézését, csinosítását is.

Orbán Józsefné elnök Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete


A szebb és élhetőbb környezetért!

Egyesületünk is csatlakozott az országosan meghirdetett ”TeSzedd!” – Önkéntesen a tiszta Magyarországért!” hulladékgyűjtési akcióhoz, amelyet az önkormányzat koordinált.

Október 22-én fél négykor gyülekeztünk a Károly utca végén található körforgalma mellett. Ugyanis a körforgalomtól a Kiserdő út a hídig, a Kiserdő, és a panelok mögött található kézipálya, valamint az új park volt az egyesület számára kijelölt terület a szemétgyűjtésre. A 19 fős lelkes csapat viszonylag gyorsan végzett a feladattal mivel -amint megtudtuk- általános iskolások már a hét elején gyűjtöttek szemetet ezen a területen.

Zsákokat és kesztyűket az Önkormányzat biztosította.

5 zsák szemetet gyűjtöttünk össze. A szemerkélő eső szerencsére csak pár percig ijesztegetett bennünk és így végrehajthattuk a vállalt feladatot, amellyel hozzájárultunk környezetünk tisztán tartásához, a környezettudatos gondolkodás népszerűsítéséhez, a szebb és élhetőbb környezethez.

Köszönöm a megjelenő családoknak, hogy eljöttek és közös élmények közepette teljesítettük a vállalt feladatot. Megint jó volt együtt lenni.

Orbán Józsefné elnök Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete


IV. Szőlőszüret Ásványrárón

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete október 9-én tartotta a IV. Szőlőszüreti rendezvényét Ásványrárón.

Faragó Miklós és felesége Edina várta a tagságunkat az immár hagyományosnak mondható napon. Még az égiek is a segítségünkre siettek, mert egy borongós hét után ragyogó napsütésben, csodálatos időben lehettünk együtt. 10 órakor kezdődött a program. Szakácsaink, Szakály János és Csutak István tálalták a frissen sült szalonnát, aminek mindig nagy sikere van. Ebédre krumpligulyást rendeltek sok csirkehússal, ezért hamar neki is álltak főzni szakácsaink. Amíg készült az ebéd a vendégek sem pihentek, szemezték a szőlőt, készült a must, na és persze a lekvárfőzés is indulhatott. Aki közben megéhezett bőven falatozhatott a rengeteg süteményből, krumplis pogácsától a finomabbnál finomabb krémes sütemények közül lehetett válogatni. Úgy belemerült mindenki a munkába, észre sem vették, hogy már 13 óra van. Az udvaron elhelyezett padoknál folytatódott a nap közös ebéddel, majd beszélgetéssel. A gyerekek és felnőttek egy kis szusszanás után vállalkoztak egy sétára is, közösen mentek ki a Duna partra, de még játszóterezésre is jutott idő. Közben Edina és lelkes segítői is végeztek a lekvár főzéssel. Ajándékként minden résztvevő egy üveg mustot és lekvárt kapott emlékül. Bizony estébe hajlott már az idő, amikor búcsúztunk Miklóstól és Edinától.

Csodálatos nap volt minden résztvevő számára, igazán sajnálhatja, aki nem tudott eljönni. Úgy búcsúztunk el, hogy jövő októberben újra itt leszünk, ezt a szép hagyományt nem szabad megszakítani. Köszönetet kell mondanunk Miklósnak és Edinának, akik helyet biztosítanak a rendezvénynek, melynek kitalálói is Ők voltak. Igazi csapatépítő találkozó volt ez. Ehhez persze kell Miklós és Edina lelkes, önzetlen hozzáállása, személyes varázsuk is. Köszönet Mindenkinek aki kint volt, segített, nem is azt mondanám, hogy dolgozott, hanem élvezettel tevékenykedett.

Csutak István

« A 2 »

Közösségépítő kirándulás a Káli -medencében

Szeptember 11-én 50 egyesületi taggal vágtunk neki a közös kirándulásnak. Tudtam, hogy sikerülni fog, hisz mindent megtettünk az előkészületek során. Közösen állítottuk össze a programot, amely nem is volt olyan könnyű feladat, hisz oly gazdag látnivalókban  hazánk legszebb területei közé sorolható Káli-medence, hogy nehéz volt kiválasztani a célpontokat. Nem volt idegenvezetőnk, de megoldottuk a táj bemutatását, mert egy-egy szülő vállalta a felkészülést a megállóhelyek nevezetességeinek ismertetéséhez.

Tudtam, hogy sikeresek leszünk, mert sok fiatal szülő és gyermek jelentkezett a kirándulásra, így lelkes csapatként érkeztünk meg az első állomásra Hegyestűre. A legnehezebb hellyel kezdtük, hogy még frissen legyen erőnk felkapaszkodni a 13%-os lejtőn és a sok lépcsőn, amely pompás kilátóhelyre vezetett minket. Különböző időpontokban, de végül mindnyájan felértünk a geológiai természeti csodához a kétszintes, függőleges bazaltoszlopokból álló, óriási sziklafal lenyűgöző látványához. A következő állomásunk Kővágóőrsön  Veszprémi Imre alkotása, a Káli -medence felvigyázóiként emlegetett az Emberi Komédia szoborcsoport megtekintése volt. Különleges látványt nyújtottak a mészkőből és acélcsőből készült óriások.

Útközben szó esett a A Káli-medence kuriózumairól  a mosóházakról.

Utunk Kékkúton a Theodóra-forráshoz vezetett, ahonnan az egyik legrégebbi hazai ásványvizünk származik.  A nagy melegben mindnyájan felfrissültünk a hűvös, kissé szénsavas forrásvíztől. A következő állomásunk a a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében elhelyezkedő, jelentős geológiai, botanikai és népi építészeti emlékekben gazdag Salföldre vezetett.

Konkrétan a Salföldi Majort, egy működő gazdaság életét és őshonos magyar háziállatfajtákat: rackajuhot, mangalicát, bivalyt, szürkemarhát, baromfit, pásztorkutyákat, mint például pulit, pumit és mudikat valamint lovakat, köztük a nemzeti kincsként számon tartott, kalandos történetű gidrán fajtát néztük meg. Az Állatsimogatóban kisállatok várták gyermekeinket.
A Major folyamatosan megújuló fűszer-és gyógynövénykertje illatos élményekkel bódított el minket a tűző nap melegében. A mezőgazdasági gépkiállítás hagyományos eszközöket sorakoztat fel. A szekér és kocsi kiállítás is a múltba repített minket.  Meglepetésként (nagycsaládos egyesületet megtisztelve) részt vehettünk egy lovasbemutatón, ahol a csikósok ügyességét csodálhattuk meg. A humoros interaktív bemutatóba tagjainkat is bevonták. Nagy élmény volt mindenki számára. Útban hazafelel már csak egy fagyira futotta időnk Tapolcán.

A csodálatos napsütésben, felszabadultan, vidáman, egymást segítve telt a napunk. A kirándulás közösségformáló ereje megmutatkozott, hisz egymást segítve, egymásra figyelve tettük kellemessé és felejthetetlenné a napot.

Köszönjük a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének a közösségépítő kirándulásunkhoz nyújtott támogatást.

Orbán Józsefné elnök Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

« A 3 »

Régiós Családi Nap Tatabányán

Autóbusszal érkeztünk 2021. augusztus 14-én Tatabányára, a NOE Felső-Duna Régió Családi Napjára. A rendezvény szinhelyéül a Nomád Kempinget választották a rendezvényszervezők, Horváth Hajnalka a régió vezetője és a Tatabányai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke Nyírőné Melinda, akik nagy szeretettel hívták és fogadták a régióhoz tartozó nagycsaládos egyesületek, csoportok tagjait.
Jó választás volt a helyszín, mert sok árnyas hely várta az érkezőket. A gyerekeknek kiépített, kialakított játékterek, ügyességi-, kincskereső játékok, kézműves foglalkozások, valamint a reggeli közös tánc is a fák árnyékot adó lombjai között zajlottak.
Az óvári csapat is beszállt az ebédfőzésbe, melyhez az alapanyagot a vendégül látók biztosították. A finom lecsó elfogyasztása után a Turulhoz látogathattak el a résztvevők. Visszaérkezésünkkor a TUnderground  Club motorosai már várták a családokat, hogy bemutathassák különleges motorjaikat. Nagy sikere volt ennek a programnak is, mint ahogy az egész napi rendezvénynek is.
A házigazdák bőségesen elláttak minket házi süteményekkel, zsíros- és lekváros kenyérrel.

Köszönjük a szervezők rengeteg munkáját, kedves fogadásukat, bőséges ellátásunkat.

Jól éreztük magunkat, kellemesen elfáradtunk, megismerkedtünk a régióhoz tartozó egyesületek családjaival is.

Dr. Orbán Józsefné  elnök

 


Nagycsaládosok Zánkán

A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének 20 fős gyerekcsapata izgalmas és nagyon tartalmas hetet töltött, augusztus első hetében, Zánkán az Erzsébet-táborban. A csapatban a kisiskolástól a gimnazistáig minden korosztály képviseltette magát. A gyerekek az első percben megtalálták a közös hangot, segítették egymást, sokat játszottak, nevettek együtt, barátságok kötődtek.

Rengeteg programunk volt, egy percig sem unatkoztunk: minden reggel zenés tornával kezdtük a napot, és az időjárásnak köszönhetően sok időt tölthettünk a Balatonon (sárkányhajó, sétahajó, strandolás, vízilabda). Sokat mozogtunk, sportoltunk (lézer-tag, szabja vívás, kempó, kendó, sportvetélkedők, célba lövés), a cirkuszi manézsban még a tányérpörgetést is megtanultuk. Részt vettünk különböző foglalkozásokon is: elsősegélynyújtás, drámapedagógia, néptáncóra, rovarbemutató. A gyerekeknek legjobban a „Hősök napja” tetszett, ahol izgalmas honvédségi bemutatót láttunk, kipróbáltuk a tűzoltást, végigmentünk a füstsátoron és a katonai akadálypályán, közelebbről megvizsgáltuk a rendőr- és mentőautókat, ültünk rabszállító buszban is. Esténként kertmoziban és koncerteken voltunk, utolsó tábori napunkat pedig nagyszabású zenés ceremóniával, tűzijátékkal zártuk.

Köszönetet mondunk mindenkinek, akik lehetővé tették számunkra ezt a felejthetetlen hetet. Az Erzsébet-tábor egy csoda!

Dr. Lencsés-Varga Erika


Nagycsaládosok Életfa Egyesületének Családi Napja a Biczónál 2021. 06. 12-én

Tagságunk nagy izgalommal várta a karantén utáni első közös programunkat. Már 9 óra előtt jó hangulatban megkezdődött a főzéshez az alapanyagok előkészítése a Biczónál, a Duna parti fák alatt. Aki éhesen érkezett, sült szalonnát, lilahagymás zsíros kenyeret ehetett, aztán bekerültek az üstbe az ebéd alapanyagai. Jó volt látni, mennyire örültek egymásnak az érkező családok, akik nem üres kézzel jöttek, hisz a kosarakból előkerültek a finom sütemények, gyümölcsök! Végre ismét találkozhattunk, beszélgethettünk, örülhettünk egymásnak, játszhattunk közösen! Hetvenen gyűltünk össze.
Ebéd után a vállalkozó kedvűek óvodástól a nagyszülőkig egy órás örömtáncot járhattak Zsuzsival.

Jó volt ismét együtt eltölteni egy pihentető, vidám családi napot!

Vargáné Gyimesi Ildikó


Várostisztítási akció, felelősséggel a szebb környezetünkért

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a Föld Napja alkalmával szemétszedési, várostisztítási akciót hirdetett, amelyre nagyon sok civil szervezet, köztük egyesületünk is bejelentkezett. Az akció célja, üzenete a közös társadalmi felelősség, környezetünk tisztán tartása és a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése. Mivel egyesületünk célkitűzései között szerepel a „A nagycsaládosok környezettudatos életmódra nevelése”, ezért egyértelmű volt az akcióban való részvételünk.

A megtisztítandó területet az Önkormányzat jelölte ki számunkra, amely a következő városrészt foglalta magában: Károly út körforgalmától a Kiserdő út a hídig, a Kiserdő teljes területe. Az Önkormányzat biztosította a gyűjtéshez a zsákokat, kesztyűket, kötözőket, a csomagban még csokit is találtunk, amelynek mindenki nagyon örült. Mivel nem tudott minden előzetesen bejelentkező eljönni, így az ő csokijukat a gyerekek kapták meg. Tizenkilencen gyűltünk össze az akcióra, köztünk volt 3 kislány és két kamasz fiú is.

A Kiserdőben az összes járható utat bejártuk, itt elsősorban eldobott palackokat fedeztünk fel.

A legtöbb szemetet a Gulyás Lajos út mellett gyűjtöttük össze, egy helyen egy szemétlerakó helyet is felszámoltunk. Sok szemét gyűlt össze a Fácános úton is. Sajnos nagyon sok eldobott csikket találtunk az utak mentén. Összesen 24 zsák szemetet szedtünk össze. Elszomorodtunk a sok-sok eldobott szemét látványától, a felelőtlen emberek viselkedésétől.

Nagyon jó közösségépítő program volt, úgy éreztünk tettünk valamit városunk tisztaságáért, a szebb és élhetőbb környezetünkért. Köszönöm megjelent tagjainknak a lelkes részvételt!

Orbán Józsefné elnök Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete


 

Burgonya adomány érkezett a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületéhez. 

Március 9-én 2400 kg, nagyon szép és egészséges, burgonya adomány érkezett az egyesülethez. Ezt a nem kevés mennyiséget egyik tag családunk gépkocsi beállójához irányítottuk, akik a fagyveszély miatt ezt az ideiglenes tároló helyet – egynapos munkával – körbefóliázták.

A két nagy konténerben leszállított burgonyát, érkezése után négy család önkéntes munkájával rasel zsákokba raktuk. Az adományért előre megtervezett sorrendben, fegyelmezetten érkeztek a családok és így sikerült megoldani azok érintésmentes átadását. 120 család vette át az adományt, akikkel sikerült az átvétel során pár szót is váltani. Mindenki örült a burgonyának, jó volt találkozni egymással és pár jó szóval köszönteni a tagjainkat.

Köszönettel tartozunk az Auchan Magyarország Kft. vezetőinek a burgonya felajánlásáért, a NOE vezetőinek az adomány fogadásának megszervezéséért, Horváth Hajnalkának a NOE Felső-Duna Régió vezetőjének a szállítás megszervezéséért. Hálás köszönet a Varga családnak (Ildikónak, Jóskának, Milánnak) az adomány elhelyezéséért, a biztonságos tárolás és kiosztás lehetőségéért. Köszönöm az önkénteseknek (Weisz-Sáling család, Salzer család, Varga család és Dovigyel Kati) a burgonya átcsomagolását.

Gondolom, azóta sok finom burgonyás étel került a nagycsaládosok asztalára.

A burgonya szétosztásról készült felvételek képgalériánkban tekinthetők meg.

Dr. Orbán Józsefné  elnök


Jubiláló házaspárok köszöntése (2021.02.13.)

A Házasság Hete apropójából egy rövid, de annál meghittebb ünnepségen köszöntötte a vezetőség az egyesület jubiláló házaspárjait. 9 család jelezte felénk, hogy ebben az évben kerek számú évfordulót ünnepelnek. A vírushelyzetre való tekintettel két részben bonyolítottuk le a köszöntést.

Örömünkre szolgált, hogy a házaspárok vállalták a nyilvános szereplést, a példamutatást a közös ünneplést. Sajnos az élet diktált rendkívüli munkahelyi behívást is és így csak az egyik fél jelenhetett meg körünkben. Nagycsaládosok egyesületeként szabályzatunkban megfogalmazott céljaink között fő szerepet tölt be a család tiszteletére nevelés, a házasságért és a gyermekekért érzett felelősség erősítése.

A jubiláló házaspárjaink köszöntésével, szeretnénk hangsúlyozni a házasság fontosságát, megerősíteni a házasságban vetett hitünket. A jubiláló házaspároknak kívánunk küzdelmek helyett továbbra is jó együttműködést. Kívánjuk, hogy gazdagodjanak újabb és újabb élményekkel, melyeket éljenek meg szeretetben, derűben, békességben és jó egészségben.

Dr. Orbán Józsefné  elnök

Az ünnepségről készült felvételek képgalériánkban tekinthetők meg.


Családok támogatása Mosonmagyaróváron

„A KCSSZ és a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete közös programja.”

 

Nem könnyű ebben a vírusos helyzetben közösségépítő programokat szervezni, amikor nem ölelhetjük meg egymást, és maszk mögé kell rejtenünk mosolyunkat, arcunk rezdüléseit. Programjainkat, találkozásainkat most is egymásra figyelve, a járványügyi szabályokat betartva hajtjuk végre.

Egyesületünkön belül több családnál az egyik szülő vagy olyan is előfordul, hogy mind a két szülő elveszítette munkahelyét. Többen csökkentett munkaidővel és az ezzel járó munkabér csökkenéssel szembesülnek nap mint nap.

Január során folytattuk a rászoruló családok támogatását. Negyven család vehetett át ismételten tartós élelmiszerekből álló csomagot.

Az első adománycsomaggal, karácsony előtt leptük meg a családokat. Ekkor 72 családnak szereztünk örömöt. Azért döntöttünk a kétszeri támogatás mellett, mert tapasztalatból tudjuk, hogy a karácsonyi ünnep utáni időszak, amikor is a tartalékok teljesen kimerülnek, elfogynak, mindig nehéz a családok számára.

Egyenként hívtuk a családokat, így alkalmunk volt beszélgetni, nosztalgiázni a korábbi évek farsangi báljairól. A családokkal érkező  gyerekek bemutatták a most készülő jelmezeiket is.

Köszönet illeti a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét, annak elnökségét, valamint az adományozó mosonmagyaróvári civileket, mert támogatásukkal örömöt szerezhettünk sok nagycsaládnak az újév első hónapjában is.

A mosolyokat nem láttuk, de a szemek csillogásából éreztük a támogatott családok örömét, amelyet a felmutatott szmájlikkal is kifejeztek.

Köszönöm az önkéntes segítőknek, akik közreműködtek a vásárlások lebonyolításában, szállításában, csomagolásában és a kiosztásban valamint a dokumentáció elkészítésében.

Az adománygyűjtésről készült képek képgalériánkban megtekinthetőek

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete nevében

Dr. Orbán Józsefné elnök