Család nélkül szegényebbek lennénk!

2022

vissza

December 3-án megtartottuk az év utolsó rendezvényét a 24. Adventi bemutatkozó műsorunkat.

Hosszú-hosszú évek óta tartunk bemutatkozó műsort. Az első 1989-ben volt telt házzal a városközponti Művelődési Házban. Általában 2 órán keresztül tartottak a gyerekek és szülők fellépésével tartott színvonalas produkciók. Nagyon élveztük az előadásokat. Ma már nehéz rávenni a gyermekeket szereplésre.

A programot kiállítás megnyitóval kezdtük. Megcsodálhattuk Giczi Dóra, Bejczi Barbara, Baranyainé Gabi és Varga Milán alkotásait. A tárlat megtekintése, valamint az egyesület elnökének köszöntője és áldott ünnepeket kívánó gyertyagyújtása után Mikulás csalogató éneklésbe kezdtünk, és szerencsére sikerrel jártunk.

A hosszú útról érkező Mikulást Németh Regina és Horváth Virág köszöntötte egy-egy szép verssel. A gyerekek kicsik és nagyok mind felsorakoztak a nagyon kedves Mikulás előtt. Mindnyájan ajándékot kaptak mert saját bevallásuk szerint mindenki jó volt. Karácsonyi díszek készítésével folytatódott a műsor, amelybe a szülők is bekapcsolódtak.

Közben fogytak a zsíros kenyerek és a finom sütemények is.

Boldog adventi készülődést és áldott ünnepeket kívánva búcsúztunk el egymástól.

Orbán Józsefné, az egyesület elnöke


Sikeres bemutatkozás az Interreg Program zárókonferenciáján

Rangos eseményre kapott egyesületünk meghívást.

December 8-án részt vettünk az egyetemen tartott Ausztrián és Magyarországon átívelő Interreg Program zárókonferenciáján. Meghallgattuk a helyi termékek bemutatására irányuló előadásokat, megtekintettük a résztvevők termékbemutatóját. Közben mi is kiállítottuk egyesületük kézműves anyagait. Örültünk annak, hogy a sok-sok termelő rangos kézműves termékei mellett, a mi alkotásainknak is nagy sikere volt. Az összegyűlt adományt az egyesület nehezebb helyzetben lévő családjaira fordítjuk.

Orbán Józsefné, az egyesület elnöke


Látogatás a Mosonmagyaróvári Termálfürdőben

November 10-én a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete tagjainak lehetősége volt a Mosonmagyaróvári Termálfürdőt, valamint a Gyógyfürdő gyógyászati részlegét megtekinteni. Talán az időpont (14 óra) miatt csak tíz fő érdeklődő volt körünkből.

A szálloda bejáratánál (Flexum Thermál&Spa) Vizsy Ferenc marketingigazgató köszöntött bennünket, majd először a gyógyfürdő gyógyászati részlegére vezetett bennünket, ahol Smukné Radek Bernadett részlegvezető előadást tartott az itt végzett tevékenységekről. Többek között medencefürdő, kádfürdő, szénsavfürdő, súlyfürdő, víz alatti vízsugármasszázs, gyógymasszázs, iszappakolás, illetve víz alatti csoportos torna található itt. Elmondta, hogy lehet TB támogatással is a fentieket elfogadható áron igénybe venni. Megnéztük a termeket, szobákat, ahol kezelések zajlanak. Mindenhol tisztaság, rend és jó meleg volt. Úgy éreztem közben azonnal igénybe venném a szolgáltatások bármelyikét. Meglepett, hogy fizikoterápiás kezelések is zajlanak itt, igaz ezek nem TB támogatottak. Viszont akinek sürgős, annak nem kell várni hónapokat, mint a Vízpart utcai kórházi rendelőben.

Ezt követően Vizsy Ferenc átkísért bennünket a fürdő területére. Az 50 éves gyógyfürdőben jelenleg hét különböző hőfokú medence van. Zöld területek, belső pihenők, éttermek, büfék találhatók. A két mély forrású kútból nyert gyógyvíz Európa 5. legjobb hatásfokú gyógyvizei közé tartozik. A 74 fokos víz hűtve jut a medencékbe. Rendkívül magas az ásványi anyag tartalma. Összetevőinek köszönhetően a víz gyulladáscsökkentő hatású, kedvezően hat az izomműködésre, valamint a keringésre. Segít a betegségek megelőzésében is. A víz ivókúrára is hatékony, kiválóan alkalmas valamennyi mozgásszervi betegségre (meszesedés, porckopás, csontritkulás, ízületi gyulladás, baleseti utókezelés). Megtekintettük a medencéket, a pihenő helyeket, végül az étteremben foglaltunk helyet és kávé, üdítő, tea mellett összegeztük a látottakat.

Sok évvel korábban én is rendszeres látogatója voltam a fürdőnek, de valahogy abbahagytam. Most lepődtem meg, mekkora felújításon ment keresztül ez a létesítmény: megszépült, korszerűsödött, városunk igazán büszke lehet rá. Sajnos az előadásból tudom, hogy a helyiek érdeklődése rendkívül alacsony. Megfogadtam, hogy a jövőben újra helyet szorítok a hétköznapokban a fürdő látogatására. Remélem, hogy aki a fentieket elolvassa kedvet, késztetést érez a gyógyfürdő és a gyógyászati részleg látogatására.

Varga Gábor


Szüreti mulatság

Egyik nagyon kedves egyesületi tagcsaládunk Faragó Edina és Miklós, valamint 4 gyermekük

Október 9-én vasárnap 10 órától szeretettel várta egyesületünk tagjait (immár ötödik alkalommal) egy kis szüreti mulatságra. Kedves nap lesz, ígérte Edina. A jó hangulatot a fényképek is tükrözik. Köszönjük Faragó családnak a meghívást, a szeretetet, amellyel körbeveszik az egyesület tagjait is, no meg a finom falatokat, az ízletes mustot és az ajándékként kapott lekvárokat.


Civil Nap

Mozgalmas nap volt az elmúlt szombat egyesületünk életében.

Részt vettünk, XXIII. Mosonmagyaróvári Civil Napi ünnepségen, amelyet a Flesch Károly Kulturális Központban rendeztek. Összeválogatott bemutatóanyagunkon keresztül az ünnepségen megjelentek megismerhették civil szervezetünk tevékenységét, mindennapi életét.

Köszönjük a bemutatkozás lehetőségét!


Szeretet Ízei

A NOE október 8-án, szombaton rendezte Dinnyésen a „Szeretet ízei” átadó ünnepséget. 93 egyesület több mint 2920 üveg „szeretetet” helyezett el a hatalmas nagy felületre és nyújtott át hét szervezetnek, köztük kárpátaljai egyesületeknek, alapítványoknak. Mi 95 üveggel járultunk hozzá a programhoz. Megható ünnepség keretében vehettük át az emléklapot.

Egyesületünk ezen alkalomból aszalógépet kapott a NOE-tól, a már meglévő két befőzőautomata mellé. A tartósítást segítő eszközöket minden egyesületi tag igénybe veheti.

 


Húsz éves felvidéki kapcsolat

A Civil Házban

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete és a felvidéki FECSKE Nagycsaládos Társulás (Egyesület) 2022. október 1-jén és 2-án közös jubileumi programmal ünnepelte 20 éves együttműködésüket, 20 éve tartó barátságukat.

Szombaton a délelőtti órákban vendégeink megtekintették a várat, délután pedig egy kedves ünnepségen találkoztunk a Civil Házban. Orbán Józsefné az „ÉLETFA” elnöke köszöntötte a megjelenteket. Röviden elmondta, hogy ünneplésünknek komoly alapja az, hogy az elmúlt 20 évben szinte minden évben találkoztunk, rendszeresen szerveztünk közös programokat, több esetben pályázat segítségével. Az egyesületek saját forrásuk felhasználásával is segítették a közösségépítést, a közös táborozásokat, a közös fagyizásokat, sörözéseket és a vidám dalolásokat, melynek nagy mestere és irányítója volt a „FECSKÉK” jelenlegi elnöke, Tóth Attila.

Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke is köszöntötte a két egyesület tagjait, az ünneplő résztvevőket. Sok-sok találkozót, további jó együttműködést kívánva fejezte be köszöntőjét.

A „FECSKÉK” elnöke, Tóth Attila köszöntőjében nehezen találta a szavakat, könnyeivel küszködve köszönte meg a barátságot, támogatást, bátorítást, biztatást, amelyből erőt merítve a fecskék folytathatták útjukat az élet viharaiban. Megköszönte, hogy erősítettük az összetartozásunk tudatát, hogy segítséget nyújtottunk a magyar nyelv használatának határainkon túli fennmaradásában. Végül Attila a tangóharmonikáját hívta segítségül, hogy közösen dalolva fejezzük ki összetartozásunkat, egymás szeretetét.

Varga József, az egyesület titkára (fotósa) nagy gonddal összeválogatott 180 kép kivetítésével elevenítette fel a közös programokat.

Pozsonyban

Pozsonyban

Vasárnap reggel közösen indultunk autóbusszal és személyautókkal Vöröskő várához. Pozsonyban felvettük Berner Terézt, a FECSKE egyesület korábbi elnökét, az együttműködés egyik megalapozóját, aki idegenvezetőként velünk töltötte az egész napot. Már az autóbuszon megkezdte az információk átadását. A vár megtekintése után Pozsony irányába vettük utunkat. Itt is először a várat néztük meg, majd lesétálva a városba, hallgattuk a történelmi eseményeket, közben pedig megcsodáltuk az építészeti remekműveket. Az eső három óráig békén hagyott minket, aztán szemerkélősre fordult az időjárás. Megható, ünnepélyes, ismeretekben gazdag két napot töltöttünk el együtt a FECSKÉKKEL.

Orbán Józsefné, az egyesület elnöke

« A 2 »

Nagycsaládosok kalandozása a Sobri Jóska Élményparkban

 

A NOE 35. születésnapján a Kislőd mellett található Sobri Jóska Élményparkba hívta Országos Őszi Találkozóra a tagcsaládokat.  A minden évben más-más helyszínen megrendezett találkozókon a családok mindig felejthetetlen, élményekkel teli napot tölthetnek el együtt!

Szeptember 10-én, az ország minden részéről, több mint 4000-en érkeztünk kalandozni. Szerencsénk volt az időjárással is.

Az Élményparkban kicsik és nagyok is megtalálták a számukra megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A csodálatos környezetben a kicsiket várta a játszótér, a Hámori strand, az erdei pihenőhelyek séta közben. A nagyobbak és az extrém sportot kedvelők is találtak érdekesnél-érdekesebb mozgási lehetőséget a kalózhintán, a családi hullámvasúton, az extrém mászófalon, a hófánkpályán, különböző ugráló asztalokon, a vízi akadálypályákon, és még sorolhatnánk a sok kipróbálni valót.

Pihenésképpen a gyermekek számára különböző kézműves foglalkozásokat is szerveztek.

Minden család kapott ajándékcsomagot, benne egy kérdőívet is, amelyet kitöltés után ha leadtuk akkor részt vehettünk értékes ajándéksorsoláson is. Egyik családunkra rámosolygott a szerencse, velük együtt örültünk mi is.

Azt gondoltam, hogy hazafele a buszon a gyerekek szép csendesen elalszanak, de nem így volt. A sok élmény „felturbózott” mindenkit, az átélt kalandokat meg kellett osztani másokkal is. Jó volt együtt kalandozni.

 

Orbán Józsefné elnök Nagycsaládosok Életfa Egyesülete


Családi Nap az Országházban

Egyesületünk, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete tagja a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének is (KCSSZ) Az évente megrendezett családi napra általában egy családot delegálhatunk. Ebben az évben a három gyermekes, több évvel ezelőtt kárpátaljáról áttelepült Pusztai-Zseliznik család vehetett részt ezen a nem mindennapi eseményen.

2022. szeptember 2. és 4. között voltunk Budapesten a KCSSZ jóvoltából 9. alkalommal megrendezett Családi napon az Országházban. Az egész hétvégés programsorozat több mint 500 embert mozgatott meg Kárpát-medence szerte. A résztvevők nemcsak Magyarországról, hanem Felvidékről, Vajdaságból, Erdélyből és Kárpátaljáról is érkeztek. Összefutottunk több jó ismerőssel, akikkel már évek óta nem találkoztunk.

Az első állomás péntek délután a Fővárosi Nagycirkusz volt, ahol az egész családnak egyedülálló élményben volt része. A RAIN – Esőcirkusz című műsorélmény még az örökmozgó kislányomat is teljes mértékben lekötötte.

A szombati nap első felét az Országházban töltöttük. A több száz fős vendégsereg az Országház lépcsőjén gyűlt össze. Regisztráció után korcsoportokra bontottak minket, hogy mindenki úgy tudja eltölteni az időt az Országházban, hogy az számára érdekes és érthető legyen. Így a legkisebbeknek többek között bábszínház bemutató is megrendezésre került. A nagyobb gyerekek önismereti foglalkozáson vehettek részt és Vitaszínház a környezettudatosság témában is elérhető volt számukra. Folyamatos idegenvezetés is volt az Országházban, nagyon érdekes és új információkat, tényeket tudtunk meg.

A vasárnapi Puskás Arénán megszervezett VIP látogatás volt a kedvence a család férfi tagjainak. Nem mintha nekünk lányoknak nem tetszett volna. Olyan helyekre vezettek minket, ahova sima belépőjeggyel nem juthatunk be. Így pl. láthattuk az öltözőket, a Sky-boxokat (amiről eddig én személyesen azt sem tudtam, hogy léteznek), megnézegettük, kik is azok a cégek, akik állandó jelleggel bérlik az említett Sky-boxokat. Lementünk a pályára, közelről megnéztük, hogyan készítik elő a pálya füves részét a magyar- olasz meccsre, ami már most szeptember 26-án kerül megrendezésre. Nagy benyomással volt mindenkire a kisfilm, amely bemutatta, hogyan alakult át a Magyar Népstadion a mostani Puskás Arénává. Lehetőség volt arra is, hogy megtekinthessük a 2 létesítmény makettjét és hasonlítsuk őket össze.

Emellett bőségesen reggeliben és finom vacsorában volt részünk mindkét nap.

És amit a végére tartogattam: Örömmel tudatom, hogy egyesületünk elismerő oklevélben részesült! Így gratulálok mindenkinek, aki részt vesz az Egyesület működésében és mindennapjaiban.

Zseliznik-Pusztai Natália (a Nagycsaládosok Életfa Egyesületének tagja)


Nyárbúcsúztató Családi nap Szigetközben

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete immár 15. alkalommal rendezte meg Családi Napját Dunaszigeten az ÖKO-Parkban

A „főző brigádunk” ebben az évben babgulyást készített.

A korán kiérkezőknek kakastaréj (sült szalonna) és zsíros kenyér lila hagymával, paprikával, paradicsommal állt rendelkezésükre éhségük csillapítására. A szorgos anyukák a gyermekeknek több tányérnyi süteménnyel is kedveskedtek, ezen kívül gyümölcsök is szélesítették a kínálatot.

A gyerekek körében nagy sikere volt az üres konzerves dobozokra dobálásnak és a különböző ügyességi játékoknak. Nagy sikere volt az íjászkodásnak is.

Egy nagy körséta közepette megismertük az ÖKO-Park kialakulásának történetét, megtekintettük az óriási területen kialakított ökotudatos pihenési lehetőségeket, a gyógy- és fűszernövény kertet, a magas ágyásokat, az épülő bemutató központot. Csodálattal hallgattuk a park törekvéseit, szerepét, az ökotudatos nevelésben, a szigetköz élővilágának megőrzésében

A kenuzást a kisebb gyerekek is nagyon élvezték. Sok család többször is megcsodálta a Duna szigetközi ágainak szépségét.

A bográcsban főtt ebéd rendkívül finom lett, így többen repetáztak.

A csodálatos időben jó volt együtt lenni, kimozdulni, feltöltődni a tanévkezdés küszöbén. Elmondhatjuk, hogy minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Minden résztvevő hozzátett valamit ahhoz, hogy sikeres legyen a rendezvény.

Orbán Józsefné elnök Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

Képeket készítette: Varga József, Sipőcz Zoltán, Everling Judit

« A 2 »

Júniusi programok Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete június7-én kerekasztal beszélgetésre hívta az egyesület tagjait és a város lakosságát.

Az egyesület vezetősége Takarékos háztartásvezetés címmel beszélgető sorozatot indított tagjainak. Úgy érezzük ez egy nagyon aktuális témakör, és a beszélgetésekkor átadott tapasztalatokkal segíthetünk a családoknak. Ezekkel a szavakkal vezette elő gondolatait Zseliznik-Pusztai Natália elnökségi tagunk

Az első témakör a befőzés volt, melynek apropóját az adta, hogy a NOE befőzőautómatát adott át egyesületünknek, amelyet bárki igénybe vehet a tagok közül.

Tapasztalt befőzőt hívtunk, aki a tavalyi év során már kipróbálta a befőzőautomatát, amelyben a gyümölcsökön kívül zöldségfélék elrakását is kipróbálta. Kóstolót is kaptunk Némethné Kovács Irén termékeiből, aki már idén is rengeteg befőzéssel örvendeztette meg családját. A hagyományos befőzésről is szó esett. Többen elmondták, hogy készítik, milyen praktikákat vetnek be a tartósítószer mentes befőzés során, szem előtt tartva  a befőzés gyorsaságát is.

Hasznos tapasztalatokkal távoztak a beszélgetésen résztvevők.

Június 11-én Családi Napot tartottunk a Duna partján, az óváriak által jól ismert Biczónál.

A családi nap reggeli szalonnasütéssel kezdődött, majd a csapat ráhangolódott az ebéd elkészítésére. Közben érkeztek a családok és így a labdajátékok is elkezdődhettek, a kicsik a játszóteret vették birtokba. Volt aki halat szeretett volna fogni, voltak, akik kártyáztak. A felnőttek szabadon beszélgettek ezen a kötetlen közösségépítő, vidám programon. 11 óra körülre már annyi család gyűlt össze, hogy megkezdődhetett a játékos sorverseny a vállalkozó kedvű felnőttek és gyerekek számára.

A verseny végére elkészült a bográcsos finom ebéd, és az éhes csapat nagy étvággyal fogott neki a falatozásnak. Jó hangulatunkat növelte a háttérben szóló zene is. Az anyukák által készített süteményekkel fejeztük be az ebédet. Erősen sütött a nap, hevesen fújt a szél, így ebéd után mindenki igyekezett árnyékba húzódni. Folytatódott az eszmecser, a bátrabbak a szabadtéri színpadon közös táncba kezdtek, hogy megmozgassák izmaikat.

Megint jó volt együtt lenni, közösen főzni, a friss levegőn együtt ebédelni, kötetlenül beszélgetni, közösséget építeni.

Egyesületünk 9 fővel vehetett részt és utazott el Nyíregyházára a Kárpát-medencei  Családszervezetek Szövetségének találkozójára. A két napos rendezvényen találkoztunk  felvidéki ismerőseinkkel, de összebarátkoztunk több határon túl élő magyar családokkal, egyesületi vezetőkkel is. A színpadon, az öt régió, rendkívül változatos és színvonalas programmal bűvölte el a közönséget. Köszönjük a lehetőséget, a szervezést a feledhetetlen perceket.

A hónap végén érkezett segélykérő telefonhívásra a város kollégiumában elszállásolt ukrán anyuka egy hónapos kisfiának adtunk át babakocsikat, mellette vittünk gyermekruhákat is a menekült családoknak.

Orbán Józsefné elnök Nagycsaládosok Életfa Egyesülete


Nagycsaládosok sport- és egészségnapja

Hét ágra boldogsággal töltötte el versenyzők, a játékos feladatok végrehajtását segítők, a lelkes drukkerek és az energia pótlására szánt szendvics készítők lelkét április 23-án a Családi- sport és egészségnapunkon.

Két év kihagyás után most ismét megszervezhettük ezt a sok évtizede zajló hagyományos programunkat.

Hét családi csapat nevezett be a vidám játékos vetélkedőre, akik egy bemelegítő tornával készítették fel izmaikat a hangulatos ügyességi játékokra. Két csapat is volt, ahol a nagymama versenyzett együtt az unokáival.

Végig jó hangulatban folyt az izgalmas vetélkedő, amelyhez a nem versenyző családtagok biztatása is hozzájárult.

Mivel a 7 csapat egyszerre nem fért el a pályán, ezért minden versenyszámot két ízben bonyolítottunk le. Az éppen nem versenyző csapatok, energiájuk pótlására, sűrűn felkeresték az egészséges falatokat kínáló büfénket.

Az időeredményeken túl a csapatok sorrendjét a „Szellemi totó” kitöltésének eredménye is befolyásolta. Legutolsóként egy lufifújó verseny zárta a vetélkedőt, amelyet külön értékeltünk. Természetesen az eredményhirdetésnél minden csapatot egyformán jutalmaztunk, mert nem az eredmény, hanem a részvétel volt a fontos. Az eredményhirdetés után a gyerekek tovább játszottak egymással, a felnőttek pedig a büféasztalok mellett beszélgettek.

Nagyszerű nap volt, felszabadultan játszottunk, beszélgettünk és végre megölelhettük egymást is.

Köszönöm minden résztvevőnek ezt a csodálatos napot!

Orbán Józsefné elnök Nagycsaládosok Életfa Egyesülete


Tisztújító közgyűlés 

Bővült a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének elnöksége, vezetősége.

Korábban a kibővített elnökségi ülés megszavazta, hogy a munkabizottság, a feladatok jobb szétosztásának lehetősége, valamint a vezetőségi tisztségek könnyebb átadása-átvétele miatt az eddigi háromtagú elnökség hét tagra bővüljön.

A Közgyűlésen a következő egyesületi tagok kaptak bizalmat az egyesület felelős vezetői tisztségeire:

  • Elnök: Dr. Orbán Józsefné
  • Titkár: Varga József
  • Gazdasági felelős: Ocskó Irén
  • Elnökségi tagok: Csutak István, Kardos Éva, Varga Gábor, Zseliznik-Pusztai Natália.

Felügyelőbizottság:

  • Elnök: Everling Judit
  • Tagok: Riger Tünde, Somogyiné Nagy Anita

Az új Elnökség köszöni a bizalmat. A régi-új elnök pedig jó együttműködést és sok-sok erőt, hasznos tevékenykedést kívánt, hogy összefogva, az alapszabályában megfogalmazott célokat szem előtt tartva, elősegítsék az egyesület közhasznú tevékenységét. A tagoktól pedig azt kérte, hogy segítség önkéntes munkánkat, hisz egymást támogatva, a másikra segítően odafigyelve juthatnak el céljaik megvalósításához. Mindenki tegyen az egyesületért közösen, jókedvvel, együttérzően, egymásra figyelve, egymást tisztelve és szeretve!


Városunkat szépítették a nagycsaládosok

A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete csatlakozott ”Ne dobd el!” – városi szemétszedési, várostisztítási akcióhoz, amelyet az önkormányzat koordinált és ami 2022. március 22 és 26 között zajlott Mosonmagyaróvár több helyszínén.

Március 25-én fél négykor gyülekeztünk a Károly utca végén található körforgalma mellett. Tavalyihoz hasonlóan most is a körforgalomtól a Kiserdő úti a hídig, a Kiserdő és a panelok mögött található kézipálya, valamint az új park volt az egyesület számára kijelölt terület a szemétgyűjtésre. 20 fős csapattal vágtunk bele, nem kis lelkesedéssel és így viszonylag gyorsan végeztünk a feladattal. Ami nagyon örvendetes, hogy 13 gyerek/fiatal vett részt a szemétszedési akcióban. Ez jó alkalom volt arra, hogy különböző generációk összefogjanak és közösen végezzenek el egy olyan feladatot, ami egyidejűleg hasznos, példamutató és az elvégzett munka után jó érzéssel töltött meg minden résztvevőt. Hiszen így hozzájárultunk környezetünk tisztán tartásához, a környezettudatos gondolkodás népszerűsítéséhez, a szebb és élhetőbb környezethez. A legfiatalabb résztvevő 6 éves volt, a legidősebb pedig 64.

8 zsák szemetet gyűjtöttünk össze. Zsákokat és kesztyűket az Önkormányzat biztosította. Felfedeztünk 2 nagyobb szemétlerakó helyet, amelyet lefotóztunk és az infót erről eljuttatjuk az Önkormányzathoz. Az összegyűjtött szemét túlnyomó része sörös és más italos fémdobozok, fél literes PET-palackok, továbbá elhajított papír zsebkendők, cigaretta csikkek, egyszer használatos poharak. A „különleges” találatok közé tartozott egy régi rádió, egy motorkerék. A szemétgyűjtés végén mindenkinek jól esett a jutalmul kapott csoki és üdítő.

Köszönöm a megjelenő családoknak, hogy eljöttek és közös élmények közepette teljesítettük a vállalt feladatot. Szeretném arra buzdítani az Egyesületünk tagjait, hogy amennyiben ősszel ismét lesz hasonló hulladékszedési akció, csatlakozzanak minél nagyobb létszámmal, hisz úgy gondolom nincs jobb annál úgy zárni egy napot, hogy valami fontosat és értékeset tettünk nem csak saját érdekünkben, de a saját városunk és környezetünk érdekében is.

Zseliznik-Pusztai Natália vezetőségi tag

 


Nagycsaládosok Életfa Egyesületének Tavaszváró összejövetele

2022. február 26-án megrendeztük a szokásos Tavaszváró összejövetelünket, amely végül farsangi hangulatot öltött. A csodálatosan felújított Part Rendezvényház (volt MOFÉM kultúrház) adott otthont rendezvényünknek. Nosztalgiáztunk, mert ezelőtt 30 évvel ebben a MOFÉM művelődési házban volt a székhelyünk és hosszú éveken keresztül itt tartottuk farsangi rendezvényeinket is. 105-en vettünk részt a programban, ebből 47 gyermek zsivaja töltötte be a termet.

A gyerekek jelmezes felvonulása megalapozta a jó hangulatot, amelyet az egyesületi tagok által előadott kabaréjelenet követett.
Hangulatos táncházzal, majd gyerek tombolával folytatódott a műsor. Stílusváltás következett, melynek következtében egy könnyed össztánc hozta össze és mozgatta meg ismét az egyesület tagjait. Mindenki izgatottan várta a felnőtt tombola sorsolást. Nem volt gond, hogy a rengeteg tombolatárgy kisorsolása időt igényelt, mindenki élvezte és jókat derült a nyereményeken.

A legkisebbeknek kialakított játéksaroknak is volt mindig hancúrozó lakója.
A kézműves foglalkozások is nagy sikert arattak a gyerekek körében.

Ételben és italban sem volt hiány. A belépőül szolgáló tál süteményeket gyakran meglátogatták a résztvevők. Az önkéntesek alig győzték a szendvicsek készítését.
Jól szórakoztunk, vidám hangulatban váltunk el. Nagyon jó közösségépítő programmá sikeredett az összejövetelünk.

Köszönöm minden résztvevőnek a vidám hangulat megteremtését, az önkénteseknek pedig a sok-sok fáradtsággal járó segítő munkát, amely nélkül nem sikeredett volna ilyen kereken széppé az esténk.

Orbán Józsefné elnök Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete