Család nélkül szegényebbek lennénk!

2017

Vissza

A kórusok világnapját Nyitrán ünnepelte a Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

Kedves meghívást kaptunk Kolonból, a Fecske Nagycsaládosok Társulása vezetőjétől, Tóth Attilától, a  “Karácsonyi hangversenyek a Zoborvidéken”  című műsorra.

Dec. 10-én, autóbusszal, és 51 fővel  el is indultunk, hogy eleget tehessünk e kedves meghívásnak.

Miután megérkeztünk, Attila és kedves felesége forralt borral, a gyerekeket meleg teával fogadtak   bennünket.

A programunk a   pestszentlőrinci gyerekek betlehemes játékával kezdődött., bevonva a mi csoportunk gyermekeit is. A lányok angyalkákká, a fiúk pásztorokká  lettek. Én úgy láttam, nagyon  élvezték, hogy részt vehettek ebben a közös szerepjátékban .Ezután a gyerekeket elvitték a nyitrai vár megnézésére, nekünk felnőtteknek  Tóth Attila tartott egy nagyon érdekes  előadást a demográfiai  válság alakulásáról. Az adatokat grafikonos ábrákkal tette még szemléletesebbé. Bizony, valóban nagyon aggasztó a népesség, így a gyermekvállalás alakulása. Kivetítette ezt saját környezetére, a nyitrai helyzetre is. Ez nem csak nálunk jelent gondot, más országokban is hasonló a helyzet. Kiemelte Oroszországot, ahol jelentős összeggel segítik a gyermekeket vállalókat.

 Ezután részt vehettünk a  Szent Péter és Pál  ferences templomban tartandó magyar szentmisén. Tóth Attila külön üdvözölte csoportunkat. A misét a  magyar Himnusz  közös eléneklésével fejeztük be, pánsíp kísérettel. Én még pánsípon játszva sosem hallottam a Himnuszunkat, csodaszép és lélekemelő volt, ebben a környezetben főleg.

 A misét nagyon finom és bőséges ebéd követte, amit még melegében gyorsan el is fogyasztottunk. Ezután volt lehetőség, hogy részt vegyünk Nyitra adventi vásári forgatagában, majd 15 órakor a ferences templom  kórus koncertje várt ránk.

Három kórus  énekelt karácsonyi dalokat, közben pedig ismét egy betlehemi jelenet demonstrálta Jézus születésének körülményeit.

 Dec.10-ét a Kórusok Világnapjává nyilvánították. Ennél szebben nem is ünnepelhették volna meg ezt a napot. A kórusok egyenkénti szereplése után az utolsó számot a három kórus együtt énekelte el. Úgy a kórus tagok, mint a padokban ülő közönség egy-egy mécsest kapott, s miután minden mécses égett, lekapcsolták a villanyt. A mécsesek, mint sok-sok apró kis csillag világították be a teret, a kórusok zengő énekét kísérve.

Ezt a  lélekemelő érzést csak átélni  lehet, szavakba  foglalni, nem. Ez maga volt a csoda.

E napnak ennél méltóbb befejezése nem is lehetett volna.

Köszönjük szépen az élményt, amit kaptunk, az adventi várakozás hátralévő idejére.

Baranyai Istvánné Gabi az  egyesület pártoló tagja


Sikeres adománygyűjtés

November 24. és 26. között élelmiszeradományt gyűjtött a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete a CBA és TESCO boltokban. A számok azt tükrözik, hogy sikerrel jártak, hiszen közel 3000 kg élelmiszer és babaápolási cikk gyűlt össze. Az öt gyűjtőhelyen több mint 60-an vettek részt az adománygyűjtésben a NOE és az Élelmiszerbank nevében. Több család vállalt egy-egy napszakot és gyermekestül együtt vett részt e nemes feladatban. Minden résztvevő gyermek élvezte a szórólapozást, de ami még fontosabb, hogy így már kicsi korukban olyan élményhez jutottak, amely biztosan segíti majd az egymásra figyelő emberré nevelődésüket. Az egyesület által összegyűjtött adomány egy részét az egyesület nevében felajánlották Böjte Csaba atya dévai árváinak (a NOE vállalta a szállítást), ezen kívül juttattak belőle a mosonmagyaróvári Család-és Gyermekjóléti Központnak. Természetesen a nagyobb részt az Élelmiszerbank előírása szerint az egyesület nagycsaládosai között osztják szét.

Az egyesület megköszöni mindenkinek, aki szabadidejét feláldozva önkéntes munkájával hozzájárult az adománygyűjtés sikeres végrehajtásához.

Orbán Józsefné egyesületi elnök


Bemutatkozunk műsor Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete

Hagyományainknak megfelelően ez évben is megrendezésre került Bemutatkozunk című műsorunk. Kedves programja ez egyesületünknek, hiszen tagjaink lépnek színpadra és kápráztatnak el minket produkciójukkal. Tagcsaládjaink gyermekei színpadi szerepléshez juthatnak, és nem egy későbbi szép pályafutást láthatunk itt indulni.

A programok egy bábelőadással indultak, amely nagyon jó bevezetés volt gyermekeinknek. Még a Márton napi aktualitást is megtartottuk, hiszen Gőgös Gúnár Gedeonról szólt az előadás. A vidám műsor után igazi műélvezet következhetett, hiszen három tagunk fotó és rajzkiállításának megnyitója volt. Baranyainé Gabi fotóin a megörökített pillanatok néztek vissza ránk, Giczi Dóra és Bejczi Barbara rajzai, festményei az egyéni látásmód élvezetét hozták közénk. A kiállítás megtekintése után vette kezdetét tagjaink előadása. Elsőként a házassági évfordulójukat jubiláló párok köszöntése történt meg. Ezt követően láthattunk szép szavalatokat, hallhattunk gyönyörű énekeket, volt kis előadás, és természetesen az egyesület Tánccsoportja is színpadra lépett. Elmaradhatatlan program az év során, rendezvényeinken készült képekből álló kollázs megtekintése, mely segített feleleveníteni a sok szép emléket.

Természetesen nem maradhatott el a gyermekeknek a játszóház sem. A programok végén egy kis vendéglátás is jutott a résztvevőknek.

Köszönet illeti a sok fellépőt, és tagjainkat is, akik mindvégig lelkes tapssal jutalmazták őket.

Búcsúzásnál ismét felhangzott a megszokott mondat, jövőre újra találkozunk itt Veletek!

Csutak István


Nagy családi napot éltünk át!

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete 2017. szeptember 30-án, szombaton 9:00-tól 18:00-ig, a „Védőháló a Családokért – Csomók, bogok és kötelékek” című pályázat megvalósításának nyitó rendezvényeként CSALÁDI NAPOT tartott a Fehér Ló Közösségi Házban.

„Minden szava, íze, mozzanata és pillanata élmény volt. Alig várjuk a következő alkalmat” – mondták lelkesen Családi Napunkon Zelka és Miklós, rendezvényünk főelőadói.
Az egész napos rendezvény fő gerincét Dr. Baktay Zelka és Dr. Baktay Miklós párterapeuta, szakpszichológus házaspár előadásai adták.
– Hogyan leljük örömünket gyermekeinkben
– Nagyszülők szerepe a család életében
– Édesanyák újra munkában
– Női és férfi szerepek a családban című programjaink a családbarát szemléletet képviselték.
A témák kibontásában kiváló partnerek voltak a színpadon az előzetesen felkért hozzászóló házaspárok.
Élő Dorottya-Papp György, Kránitz Péterné Ilike és Kránitz Péter, valamint Dr. Smodits Katalin és Dr. Cseh Sándor házaspár rendkívül megfontoltan, mindenki számára sok-sok mondanivalóval fogalmazta meg a Baktay házaspár által feltett kérdésekre adott válaszokat.
Az interaktívvá vált előadások lenyűgözték a jelenlévő hallgatóságot. Az előadáson megjelent 100 felnőttből 85-en hallgatták végig a programot, és a nap végén sokan még az Édesanyák újra formában című alakformáló örömteli mozgásformákat is kipróbálták.
Az előadásokkal párhuzamosan a szülőkkel érkező gyerekek először bábszínházi előadásokkal, majd a Futura Élményközpont interaktív játékaival kötötték le figyelmüket.
Kézműves foglakozás is szórakoztatta a kisebb gyerekeket.

Dr. Orbán Józsefné egyesületi elnök


Mozgalmas szeptember a Nagycsaládosok Egyesületénél.

Szeptember első szombatján eveztünk, sportoltunk, közösséget építettünk Dunaszigeten, az Öko-parkban .

Szeptember 23-án két napot Szarvason töltöttünk a Nagycsaládosok Országos Őszi találkozóján. A NOE támogatásával 65-en vettünk részt a 30. évfordulóját ünneplő Nagycsaládosok Országos Egyesületének jubileumi rendezvényén. Az ünneplésre berendezett Vízi Színháznak gyönyörű hátteréül szolgált a Holt – Kőrös csillogó vize és a szökőkutak fel-fel szökő vízsugara. Az első napon kicsit megviccelt bennünket a nyakunkba zúduló záporeső, amely oly mennyiségben érkezett, hogy áthúzta Arborétumi látogatásunk programját. Vasárnap viszont, igaz kicsit összezsúfolva a látogatási tervünket, eljutottunk mindazon helyekre, amit beterveztünk.

A reggelt a Mini Magyarország Makett-parkban kezdtük, ahol közel száz híres magyar, és egykori történelmi magyarországi épület, vasút- és hajó-makett, a valós minden apró részletében kidolgozott mása megtalálható. Utunkat hazánk legnagyobb arborétumában folytattuk, ahol akár egy egész napot is eltölthettünk volna. A következő programunkban hajóra szálltunk és közel egy órán keresztül csodálhattuk a Holt-Kőrös élővilágát. A bátrabbak 14 személyes csónakba átülve is rácsodálkozhattak a táj szépségére, nyugodtságára.

Hazafele tartva, már csak egy villámsétára jutott időnk Kecskemét csodaszép főterén.

Kicsit fáradtan, de élményekben gazdagon értünk haza kora este a szarvasi utunkról.

Dr. Orbán Józsefné egyesületi elnök


Jól sikerült bemutatkozás a Kult-Utcában

A Nagycsaládosok Életfa Egyesülete a Kult-Utca vendégeként mutatkozott be 2017. augusztus 17-én 16 órától a Magyar utcán. A tikkasztó melegben a fák nyújtotta árnyékban foglaltunk helyet.

Egyesületünk a következő programokkal csalogatta a rendezvényre kilátogató családokat:
– egyesületünk tevékenységének bemutatása, tájékoztatás a csatlakozási lehetőségről,
– egészséges ételek kóstolója,
– gyermek kézműves foglalkozások: üvegfestés, kavicsfestés, kiskosár hajtogatás, sapka és karkötő készítés.

Programjaink nagy sikert arattak. A kézműves foglalkozásra berendezett asztalaink körül folyamatos volt a nyüzsgés. A szülők, nagyszülők türelmesen várták, hogy gyermekeik, unokáik sorra kerülhessenek, akik boldogan mutatták meg alkotásaikat.
Nagy volt az érdeklődés a napraforgómagból készített vegán májkrém, a kukoricadarával – mézzel készült édességek, és a salsa szósszal leöntött zöldségcsíkok, valamint a mentával és citromfűvel ízesített hideg szörp után is.
17 óra 30-tól a „Táncos –lábú anyukák és apukák” tánccsoportunk is bemutatkozott, táncaikkal jó hangulatot teremtettek a Kult-Utcában.
Az Egyesületi bemutatkozásunk alatt több család kért tájékoztatást, felvilágosítást az egyesület tevékenységéről és a belépési lehetőségről.
Úgy vélem, hogy sikerünk titka most is az egyesület tagjai által vállalt önkéntes munka volt, amelyet ez úton is minden segítőnek – kik sokan voltak szerencsére – hálásan köszönök.

Dr. Orbán Józsefné egyesületi elnök


Családok világtalálkozója 2017

A Nagycsaládosok Életfa Egyesületének budapesti élményei

Idén Budapest adott otthont a Családok Világtalálkozójának május utolsó hétvégéjén.

A négynapos rendezvény a Budapesti Kongresszusi Központban a Demográfiai Fórummal kezdődött, majd a Családok XI. Világkongresszusával folytatódott.  Az előadások egytől-egyig a családok szerepéről, fontosságáról szóltak, mert a család az, amely bearanyozza minden ember életét. A család az élet feletti örömöt jelenti ezért méltó ünnepelni. Felsorolni sem lehet azt a sok mondanivalót, amelyet a világ minden részéről érkezett előadók hangsúlyoztak, többek közt azt is, hogy a férfinak és a nőnek fel kell fedezni az örömöt a gyermekvállalásban. A kongresszuson találkoztunk Papp Imolával (tagcsaládunk gyermeke), aki az angol nyelvtudását felhasználva, fejlesztve önkéntes munkát vállalt a négy napos rendezvény lebonyolításában.

A rendezvénysorozat a vasárnapi Családi fesztivállal zárult. A családok birtokba vehették a forgalomtól elzárt Andrássy utat. Az EMMI és a NOE szervezésében, anyagi támogatásukkal 75-en érkeztünk a nagy eseményre vasárnap délelőtt. Az Andrássy út lezárt szakaszán egyszer végigmenni is kimerítő volt a rekkenő melegben. Aznap viszont minimum négyszer tettük meg az utat, ugyanis négy sorban álltak a sátrak, amelyekben játszhattunk, kipróbálhattuk ügyességünket, tölthettünk ki tesztlapokat. A családdal, gyermekekkel foglalkozó szervezetek sora szintén sátrakban fogadta az érdeklődőket. A felnőtteket véradásra invitálták, közülünk is volt jelentkező Ziererné Erika). Vásárfiát kínáló árusok is jelen voltak, akiknek a portékái között megtalálhattuk a perecet, a mézeskalácsot, a sípot, az ostort, a szőttest és a hímzett árukat is. Több színpadon is folyamatosan szórakoztatták a családok sokadalmát. Hallgathattuk a Kolompos együttes jól ismert dalait.  Palya Bea most is elbűvölte a közönséget csakúgy, mint a Virtuózok műsora.  Felsorolni sem lehet a bőség zavarában kipróbált programokat. Ettünk, ittunk, jól mulattunk az árnyat adó fák alatt. Hazafele a buszon bizony a kicsik gyorsan elaludtak, a nagyobbak viszont rakosgatták az összegyűjtött vásárfiát, reklámanyagot és felidézték élményeiket.

Dr. Orbán Józsefné egyesületi elnök


Pannonhalmi kirándulás – 2017.05.13.

A Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete 2017. május 13-án Pannonhalmára kirándult. A buszon az egészen pici gyermekektől a vidám nagymamákig minden korosztály képviselte magát.
Kisfilmet tekintettünk meg a Bencés Főapátságról, mely 996-ban alapított, és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Napjainkban is élő, mintegy negyven fős szerzetesközösség lakja, akik az ora et labora ( tanulj és dolgozz!) szellemében végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek – könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével –, valamint dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával.
A tartalmas és tanulságos tárlatvezetés után a Boldog-Mór-kilátóhoz mentünk, és a szikrázó napsütésben gyönyörködtünk a panorámában. Ezután a Gyógynövény- és fűszerkertbe sétáltunk, a frissítő levendula szörp elfogyasztása közben élveztük a sokféle gyógynövény bódító illatát.
Következő utunk az Arborétumba vezetett, ahol a növényzetről és a madárvilágról tartottak érdekes bemutatót. Hálóval fogott madarakat gyűrűztünk,- harkályt, meggyvágót, poszátát, – megtekintettünk néhány odút, pl. a macskabagolyét, láthattunk feketerigó fiókákat, a gyermekek nagy örömére.

Kirándulásunk utolsó állomása Győrság volt, ahol egy lelkes fiatalember bemutatta levendula-és rózsakertjét, majd megkóstolhattuk a berkenye-kivonatot, rózsaszörpöt és egyéb, gyümölcsökből préselt finomságokat.

A nap végére kissé elfáradva, de sok-sok élménnyel indultunk haza. Öröm volt látni az egész nap folyamán, hogy a sok kisgyerek milyen önfeledten szaladgált és élvezte ezt a gyönyörű napot a szabadban.

Balassa Tamásné
egyesületi tag


Nagycsaládosok sport- és egészségnapja – 2017.04.22.

Egyesületünk célkitűzései között szerepel az egészséges életmódra nevelés is, így hosszú évek óta szerepel a tavaszi programok között a családi sportnap, amit idén április 22-én tartottunk meg az egyetemi sportcsarnokban. A segítők már korán elkészítették a szendvicseket, felszeletelték az almákat/sárgarépákat, innivalóval várták a lelkes résztvevőket, versenyzőket.
Cseh-Smodits orvos házaspár (egyesületünk tagjai) egészségügyi felméréseket (vérnyomás, -cukor, -oxigén, pulzusszám stb.) végeztek az önként jelentkezőkön. Újdonságként egy műszer segítségével felmérethettük izomzataink arányát, a testzsír, a has űri zsír arányát, stb., amit Miholics László testnevelő tanár, ill. lányai végeztek. Akinek ideje engedte Papp György gyógy-masszázsával is felfrissülhetett. Sajnos bármennyire is készültem rá a feladatok teljesítése mellett nem jutottam be hozzá!
A versenyfeladatok összeállítását és a verseny lebonyolítását Szitás László testnevelő tanár vállalta. 6 (5 fős) csapat állt a pályára, amelyek közül a teljes Tóth családon kívül 5 vegyes csapat vett részt a versengésben. Mottónk: a játék/részvétel a fontos, nem a verseny! A legfiatalabb résztvevő 2 éves kisfiam volt, aki lelkesen próbálta utánozni a nagyobbakat. APRÓPONT nevű csapatunk 2. apraja Donáth Márton, nagymamája segítségével hajtotta végre a játékos feladatokat. Bár a versengésben nem lettünk elsők, (csak hatodikak) az egészségügyi totóért maximális pontszámot kaptunk! Eredményhirdetésnél minden résztvevő csapatot ajándékkal jutalmaztak.
A sportnap szerencsére sérülésektől mentesen és jó hangulatban telt, köszönjük a szervezést és a részvételt!

Somogyiné Nagy Anita
egyesületi tag
Nagycsaládosok Életfa Egyesülete


Bécsi kirándulás

Az időjárást tekintve is szerencsés napunk volt április 8-án szombaton, mert igaz, hogy fújt a szél, de délre kisütött a nap, így napsütésben nézhettük meg Bécs belvárosát egy kiváló idegenvezető kalauzolásával. Ahogy a buszunk, 55 fő egyesületi taggal, reggel 8 órakor átlépte Hegyeshalomnál a határt, attól kezdve egész nap rengeteg információt kaptunk tőle Burgenlandról, Bécsről. Az első körben az osztrák főváros belső körgyűrűjén haladva az autóbuszból néztük meg a nevezetes épületeket, szobrokat. Természetesen eközben is sok-sok információt hallottunk a látnivalókról. Az első megálláskor a Hundertwasser ház különleges stílusát, színességét csodáltuk meg. Ezt követően felmentünk a Kalenbergi kilátóhoz, sajnos a párás levegő csak a város egy részét hagyta látni. Grinzingtől  ismét a várossal ismerkedtünk. Most már nemcsak a buszon ülve, hanem gyalogosan is. A sok-sok kiránduló emberforgatagában, megtekintettük Bécs belvárosát. Gyorsan szállt az idő, a technikai szünetek, a le- és felszállások kicsit lassították az előrehaladásunkat, ezért csak délután 3 órakor jutottunk ki a Schönbrunni kastélyhoz. Itt szabad programot kaptak a családok. A kastély és az azt körülölelő park óriási élményt adott mindenkinek.
A gyerekek és a felnőttek is jól bírták a gyűrődést. A nap végére azért elfáradtunk, de élményekben gazdagon, feltöltődve érkeztünk kora-este haza.
Dr. Orbán Józsefné egyesületi elnök


Tavaszváró összejövetel a Nagycsaládosok Életfa Egyesületénél

Február 10-én tartottuk hagyományos tavaszváró összejövetelünket a Hunyadi Mátyás Szakmunkásképző és Szakközépiskola épületében. Az egyesület önkéntesei segítettek termeket rendezni, és szendvicsekkel várták a süteményekkel érkező vendégeket. Több mint 100 egyesületi tag gyűlt össze, 42 családból. A köszöntő után a legkisebbek jelmezes felvonulást tartottak. A gyerekek és vállalkozó kedvű felnőttek is próbára tehették magukat dartsban, pin-pongban, célba dobásban. Kern Éva tanárnő és Almásiné Erzsike segítségével kreatív farsangi álarcok készültek. A gyerekek kihúzták tombolaszámaikat és kedves kis meglepetéseket kaptak. A táncos lábú anyukák-apukák kellemes előadását is megtekinthettük. Felnőtt tombola is volt, jól szórakoztunk az “izgalmak” közepette. A családok ajándékokkal térhettek haza. Ismét nagyon kellemes estét tölthettünk együtt és megrendeltük a tavaszt.